Rakott tarhonya
Hozzávalók:
60 dkg disznó hús1 evőkanál pirospaprika
só
bors
kakukkfű
őrölt kömény
30 dkg fagyasztott zöldség vegyesen (mexikói)
50 dkg tarhonya




2 kis pohár tejföl
25-30 dkg trappista sajt
2 fej vöröshagyma felkockázva
2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A tarhonyát kevés olajon alaposan megpirítjuk, majd felöntjük kb. 2x annyi vízzel, sózzuk, és fedő alatt puhára főzzük. Amikor puha, lekapcsoljuk, és a fedőt rajta hagyva állni hagyjuk.Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd beletesszük az kockára vágott húst. Pirospaprikát szórunk rá, fűszerezzük az alapot, majd felöntjük kevés vízzel és fedő alatt készre főzzük a húsos pörköltet. A végén rávágjuk a fokhagymát. A trappista sajtot lereszeljük.
A zöldségeket kevés olajon megfuttatjuk, majd pici ételízesítőt szórunk rá, fedő alatt puhára pároljuk.
Egy nagyobb jénait kivajazunk. Az aljába terítjük a tarhonya felét, amit kevés trappista sajttal elkeverünk. Erre mennek a zöldségek, majd a hús. Ráterítjük a simára kevert tejfölt, majd jöhet a tarhonya másik fele. Ezt pedig, hogy a tarhonya sütés közben ne száradjon ki, reszelt sajttal teljesen befedjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése